-
- leo
- leopold@citromail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. október 25. szerda
- 16:24:13
Tisztelt Fórum!
Azt szeretném megkérdezni, hogy súlyos testi sértésért mi a maximum amit kiszabhatnak. Pontosabban: A párom kétszer volt büntetve, utoljára önbíráskodás büntette miatt 1,3 hónap bötönbüntetést kapott, amit 2002 dec. 9- én töltött volna le, de kedvezménnyel 2002. aug. 17-én szabadult.
Most év elején szülinapot ünnepeltünk, amikor két férfi belénk kkötött és verekedés történt, és a párom a verekedés lözben megütötte az egyik ffi.-t, aki orrcsont haránttörést szenvedett, ami ténylegesen 4 hét alatt gyógyult meg. Minden verekedésben résztvevőt vádlottként kezelnek, és a többi vádlott nem ismerte be a bűncselekmény elkövetését csak a párom.
Most a vádiratban azzal vádolják a párom, hogy: " 1 rb., a btk 170.§ (1) bekezdésében meghatározott és (2) bekezdés szerint minősülő és büntetendő súlyos testi sértés büntetével vádolom"
"Inditványozom, hogy a Btk. 40. § és 43. § a, pontja alapján börtönbüntetésre ítélje" ez a rész már nem csak neki, hanem annak is szól akivel összeverekedtek.
És azt szeretném megtudni, hogy van e esély arra, hogy a börtönbüntetést ne szablyák ki, és hogy ilyen esetben van e kijelölt ügyvéd vagy fogadni kell?
Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Az ügyészség által megírt vádiratban a következő szerepel:
Btk. 170. § (2):
Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon túl gyógyul, az
elkövető a súlyos testi sértés bűntettét követi el és három évig terjedő
szabadságvesztéssel büntetendő.
Javaslom, hogy fogadjanak ügyvédet!
Nagy a valószínűsége, hogy a párja letöltendő szabadságvesztést fog kapni.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Csepreghy Gábor
- bab96@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. október 18. szerda
- 16:58:00
Tisztelt Dr Máté. Tudna ajánlani ,olyan civil szervezetet ahová fordulhatok a problémámmal köszönettel Cs.G
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
TASZ. Fent vannak az Interneten is!
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- CSEREGHY GÁBOR
- bab96@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. október 17. kedd
- 15:04:49
Ha egy olyan büncselekmenyel akarnak összefüggésbe hozni,vádolni amit nem követtemel, és mégis rámprobálják bizonyitani, törvénytelen modszereket alkalmazva,mindent elkövetvetve hogy bünös legyek. Mit tehetek kihez ,vagy milyen szervezethez fordulhatok segitségért????????!!!!!!!!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Nagyon sok civil szervezet van, de hatásos csak az lesz, ha a bíróság
felmentő ítéletet hoz. Fordulhat médiához, újságokhoz civil
szervezetekhez, de sajnos ezzel nem fog célt elérni.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Zsolt
- kliozsolti@t-online.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. október 14. szombat
- 15:01:31
Tisztelt ügyvéd Úr!
A multhéten kaptam egy idézézést a miskolci rendőrkapitányságról úgynevezett tanú kihallgatásra. Meg is jelentem a megjelölt időpontban, és gyanusított lettem. A nyomozók szerint 2006.04.21 én este 21.35 kor az én IP címem allatt működő számítógépröl egy elég súlyos fenyegető emailt küldtek egy illetőnek. És ezzel gyanusítanak. Ráadásul a sértettet is ismerem. A lakásomora többen is feljárnak a baráti körömböl, és bármikor hozzáférhetnek az internet kapcsolatomhoz. A barátaim közül egy ember üzleti kapcsolatban áll a sértettel, és ráadásul elég komoly pénzügyi haszonra tehetett szert, ha ő küldte ezt a levelet. Természetesen a rendőrségen minden ember nevét megadtam aki a számítógépemhez hozzáférhetett akkoriban. Azt viszont nem értem hogy egy fél év elteltével hogy kivánják el az embertől hogy abban az időpontban hol tartózkodtam. Tehát még alibim sincs arra az időpontra. Ráadásul az sértett kapott még egy emailt 1-2 hét elteltével teljesen más címről azzal a tartalommal hogy csak rá akartak ilyeszteni. De erről a levélről semmilyen információt nem kaptam ,csak annyit tudok hogy egy internetteremből küldték.tehát még ezzel sem tudom magam kimenteni.
Teljesen védtelen vagyok a törvénnyel szemben ,mert önbíráskodásssal vádolnak.Ezek súlyos vádaké s komoly következményekkel járnak. Holott azt sem tudom mibe csöppentem.
Szeretném kikérni a tanácsát az üggyel kapcsolatban. Mit tegyek?
Köszönettel
Urbán Zsolt
Nyékládháza 2006.10.14
Válasz:
Kedves Zsolt!
Ha már egyszer tett vallomást, akkor azt javaslom, hogy innentől kezdve
ehhez a vallomásához ragaszkodjon, de megtehet - mint gyanúsított - azt
is, hogy a következő kihallgatások alkalmával annyit mond, hogy
fenntartja az eddigi vallomását, és nem kíván többet elmondani. A
rendőrök fenyegetéseinek pedig ne dőljön be! Önnek joga van megtagadni a
vallomást akár!
Egy tanúsága lesz az ügynek: ne engedjen senkit a gépéhez ülni, mindenki
netezzen a saját gépéről, vagy Internet kávézóból.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Gábor
- gabboy@citromail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. október 11. szerda
- 18:37:42
Üdvözletem!Két 13 éves ismerősöm talált egy pénztárcát egy McDonaldsban és a pénzt (kb 2000 ft-ot) kiszedték belőle aztán visszaadták a tulajdonosának mert ráismertek az igazolványképéről és mert még ott volt a helyszínen aztán elfutottak.Ha a személy akiek a pénztárcájából kivedték a pénzt, feljelentést tesz, milyen következményekkel járhat?Egyáltalán 2000 ft-ért lehet büntetni?Lehet ebből bírósági ügy ha egy McDonaldsos kamerán visszanézik hogy kik a tettesek?
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Természetesen az értékhatár miatt nem bűncselekmény, hanem
szabálysértés, de ettől rendőrségi ügy lesz belőle a feljelentés
alapján. Én a helyükben visszaadnám.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- edina
- edinakelemen@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. október 10. kedd
- 13:30:34
Tisztelt Ügyvédnő!A következő problémával fordulok Önhöz:Gyermekem aki most 5-dik oszt. tanuló a napközis tanára pofon vágta.Sajnos az ütés nyoma 6 óra eltelte után is tisztán látszott (ujjnyomainak helye).Vetettem látleletet és feljelentettem a rendőrségen.Ott azt mondták hogy könnyű testi sértés bűncselekménye miatt indul ellene eljárás.Átküldik automatikusan a biroságra.Várjuk az idézést.Közben a tanár tegnap behivatott engem.Bementem és azzal fenyegetőzik hogy feljelent rágalmazásért,mert nem igaz amit a gyerek állit,biztos hazafelé verték meg.Ez ügyben tanácsos ügyvédet vinnem a Biroságra?A vallomás állja helyét.Szembesitettem gyermekemet a tanárral és a tanár előtt ugyanazt mondta a gyerek,a tanár tagad.Az igazgato teljesen melletünk áll,viszont az összes tanár ellenünk fordult.Azt sem szeretném ha gyermekem ezután csak közepes tanuló lenne emiatt.Mosta szinte kitűnő tanuló.Mit tegyek?Nagyon aggódom,mert mint a vizfolyás ugy hazudik a tanár.Ezt az esetet egy nyolcadikos gyerek is látta és vele is beszéltem.Várom szives válaszát.Köszönettel:Czinené
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Mivel itt majd eljárási jogi kérdések is felvetődnek, tanácsos jogi
képviselőt fogadnia.
Sajnos a többi tanár ön által írt feltételezett bosszújától a jog nem
tud hatékony védelmet adni, és garantálni sem tudja Önnek senki, hogy a
gyermeke jegyeit a tanárok nem fogják lerontani.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
-