.


Archívum - Büntetőjog

Ezeken az oldalakon a látogatók által beküldött büntetőjog kategóriába tartozó
kérdésekre adott válaszokat tekintheti meg.
 
Archívum

Válasszon az alábbi kategóriák közül:
 
 
 
Látogatóink kérdései és a kérdésekre adott válaszok:
 


 
 
Szabó
szabo0316@freemail.hu
Állapot: Megválaszolva
2007. január 08. hétfő
19:57:32

Tisztelt Ügyvéd Úr/Nő! 2006. októberében egy bevásárló központban párommal egy 24.000 Ft értékű bőrkabátot a pénztárnál áttolva fizetés nélkül próbáltunk meg elvinni. A kijelző besípolt, és a biztonsági őrök azonnal számonkértek minket. Mi először azt mondtuk bepánikolva, hogy a kabát a miénk, de aztán bevallottuk a biztonsági őröknek, hogy nem sajátunk. Ekkor feljelentést készítettek ellenünk,melyben lejegyezték, hogy a bűncselekményt beismertük és az üzletet kár nem érte. Még akkor a rendőrségre is elkísértek minket és ott megtörtént a kihallgatás. 2007. január 02-án kaptunk az ügyésztől egy határozatot, melyben közli, hogy 2006. október 21-én elrendelt és nov.27-én befejezett, majd 2006.dec.22-én továbbfolytatott nyomozás határidejét (Be. 176. § (1) bekezdés alapján) meghosszabbították. A mai napon kaptam egy idézést az illetékes nyomozóhatóságtól egy kihallgatásra, mint gyanúsított, kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt. Nem értjük, hogy a már egyszer lezárt nyomozást miért kellett meghosszabbítani, hiszen az ügy egyértelmű volt. Milyen büntetésre lehet számítani, mit hozhatunk fel mentségünkre, kell-e ügyvédet fogadnunk, mert eddig nem gondoltunk bele, hogy súlyosabb is lehet a dolog. Még soha sem voltunk büntetve, mindketten becsületesen dolgozó emberek vagyunk, ez egy hirtelen spontán ötlet volt, amit azóta ezerszer megbántunk. Félünk, hogy ez egész életünkre sötét foltot vet, ez priusszal jár -e ? Válaszát várjuk sürgősen, mert az idézésem a jövő héten esedékes. Mielőbbi válaszát várva tisztelettel: Szabó

Válasz:
Tisztelt Kérdező! Nem hiszem, hogy ügyvédre lenne szükségük, de Önök tudják. Kisebb értékre elkövetett lopás miatt - főleg úgy, hogy a sértettet nem érte kár - nem hiszem, hogy súlyos büntetést szabnának ki. Nem kell tartani semmitől. A kihallgatáson csak azt mondja, amit eddig. De ha gondolja a vallomástételt meg is tagadhatja, és azt mondja, hogy az eddig tett vallomását változatlan tartalommal fenntartja. Ez Önnek jogában áll, akármit is mondanak a rendőrök. Ezzel rövidre lehet zárni a dolgot.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó


 
János
saaba21@citromail.hu
Állapot: Megválaszolva
2007. január 04. csütörtök
17:41:06

Jó napot!Azt szeretném megkérdezni hogy volt 1 ügyem(6 rendbeli rablás).9 hónapot ültem előzetesbe és 2006 márciusba volt a másodfoku tárgyalásom,mert fellebeztem és még így is kaptam 9 hónap letöltendőt.És tanácsot szeretnék kérni hogy milyen uton modon lehetne ezt a 9 hónapot felfüggesztetre tenni vagy pénzbüntetésben megváltani.Ha lehetséges.Erdélyi állampolgár vagyok 22 éves.És amikor kiengedtek az előzetesből akkor másfél évig nem hagyhattam el az országot sőt Budapestet sem.Mint kiderült már azelött jóval ki kellett volna adniuk az útlevelemet,mert tartozkodásival voltam itt az országban.Várom válaszát és esetleg ha tudna ajánlani 1 ügyvédet aki persze jó ügyvéd de mégse kérjen milliókat ha van esély a megoldásra.Válaszát előre is köszönöm.

Válasz:
Tisztelt Kérdező! Mivel az ügy iratait teljes részletességgel nem ismerem, így az ítélet jogosságáról nem tudok nyilatkozni.
Nyilván azonban azok az emberek, akiket Ön kirabolt, nem tekintették játéknak a dolgot.
Mivel már fellebbezett (ezt rendes jogorvoslatnak hívják), és II. fokon is megszületett az ítélet, ami a kihirdetéssel jogerőssé vált, rendes jogorvoslatra nincs lehetőség.
Két lehetősége van:
1. Felülvizsgálati kérelem
2. perújítás
Csak a törvényben meghatározott esetekben lehet vele élni. Mint említettem, nem ismerem az Ön ügyének az anyagát, ezért azt nem tudom, hogy sikeres lenne-e a dolog.
Gondolom, hogy Ön budapesti ügyvédet szeretne, mert Budapesten van, mi viszont vidéki ügyvédi iroda vagyunk, így budapesti ügyvédet nem tudok Önnek ajánlani.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó


 
Enikő
kresakmeli@freemail.hu
Állapot: Megválaszolva
2007. január 04. csütörtök
14:18:12

Tisztelt Ügyvéd Nő/Úr! Segítségüket kérem! Barátaim gyermekét a Román Hatóság előzetes letartóztatásba helyezte auguszus óta.Jogerős ítélet még nem született.A szülők szeretnék hazahozatni,de tudomásom szerin csak jogerőre emelkedést követően lehet.Abbann az esetben ha átadásra kerül a sor,itthon lehet-e kérni az újra tárgyalást, illetve ha itthon ezelőtt 6éve hasonló bcs.miatt 2évi felfüggesztettet kapott azt beszámítják neki? Válaszukat előre is köszönöm.

Válasz:
Tisztelt Kérdező! Ha hazahozzák is új tárgyalás biztos nem lesz. Felfüggesztett: Amennyiben a büntethetőség már elévült, akkor nem számítják hozzá.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó


 
megabeat
supetee@freemail.hu
Állapot: Megválaszolva
2007. január 02. kedd
09:56:06

2006 január elején a csepeli rkp. visszautasította a 2005 decemberben benyujtott kérelmemet vagyonöri igazolvány kiadására egy korábbi(1993-as) büncselekményre hivatkozva. A határozatban a következő állt: ".......a Pesti Központi Kerületi Bírósága Btk. 316§(1)bek és 2. bek. II.F.,D., pontjaiba ütköző valamint a 4. bek. B61 pontjai alapján lopás büntett elkövetése miatta .....számu itéletében 42.000 ft pénzbírságra itélte. A Bünügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyitványrol szolo 1999.évi LXXXV. tv 16§ a) pontja értelmében nevezettnek a büntettesek nyilvántartásába felvett adatai a mentesités beálltától(2001.12.11) számitott 5 évig (2006.12.11) kezelendők" ennek ellenére utasitottak vissza 2006.12.15-én ismét. A vagyonvédelmi törvény modositásaira hivatkozva. Kérdésem: Ha egyszer határozat születik arrol, hogy mikor kaphatom meg az igazolványt, akkor miért utasitottak vissza megint? köszönettel és üdvözlettel Sulyok Péter

Válasz:
Tisztelt Kérdező! Fellebbezze meg a határozatot, arra hivatkozva, hogy az Ön adatainak a kezelése a hatályos jogszabályok szerint már megszűnt a bűnügyi nyilvántartóba.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó

 

Hogyan teheti fel kérdéseit?

Felmerült jogi kérdését egy rövid internetes űrlap kitöltésével küldheti el. A weboldalon nyújtott tanácsadás ingyenes!
 
Új kérdés küldése!
 
 
 Előző oldal   Lap teteje

Kezdőlap | Tanácsadás | Megtörtént jogesetek | Speciális jogterületek | Vendégkönyv | Iratminták