-
- Tanya
- ttanya@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 27. hétfő
- 15:35:15
Fiam autóbalesetben elhunyt, 22 éves volt.Vagyona nem volt, se háza se kocsija. Az ügyintézés során kiderült hogy banki folyószámláján tartozás volt, amit időben nem fizetett meg,így a tartozását megvette az OTP FAKTORING. Kérdésem az lenne behajthatják-e rajtunk fiam tartozását?
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Nem.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Vera
- guccii@citromail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 27. hétfő
- 10:58:44
Tisztelt hölgyem/úram!
Nekem olyan problémám van, hogy édesapám és édesanyám még csecsemőkoromban elváltak. Édesapám fizette utánam a gyerektartást, de soha nem látogatott meg én is csak képekről ismertem. Édesapámnak és az ő testvérének volt egy közös házuk, amit még az anyukájuktól örököltek. Most 5 honapja meghalt édesapám, és én nem örököltem semmit mivel ő is meg a testvére is ráíratták, a testvérének az egyik lányára. Vagyis így tudtuk de én a földhivatalnál meg tudtam nem a lányra íratták hanem annak a férjére hogy ne követelhessek semmit. Szóval arról érdeklődnék hogy én nem tehetek már semmit, simán kivagyok így zárva az örökségből? Mert így sajna hogy másnak a nevén van nem tudom jár e valami. Köszönöm segítségét előre is.
Üdvözlettel.: Dörnyei Veronika
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Életében mindenki azt csinál a vagyonával, amit akar.
Eladhatja, elajándékozhatja, eljátszhatja stb.
Ön abból örökölhet, ami az édesapja halálakor a nevén volt. Ha nem volt
ingatlan vagyona, akkor természetesen Ön nem tud örökölni semmit.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Imre
- primula22@citromail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 27. hétfő
- 10:45:28
Üdvözlöm!
Szeretnék olyanról érdeklődni, hogy nekem volt egy élettársam több mint 5 évig együtt éltünk.
Az élettársamnak csak özvegyi nyugdíja volt 34.000ft.-, én amit kerestem több mint 100.000.-ft havonta azt is oda adtam, sőt a takarékba is tudtunk berakni pénzt. Közben az élettársam hirtelen meghalt és nem sikerült semmit elintéznünk hogy én örököljek. Az élettársam gyerekei örököltek így, és arra lennék kiváncsi hogy több embertől hallottam hogy ha 2 tanut tudok állítani hogy megmondják hogy együtt éltünk több mint 5 éve, akkor jár a házból is nekem valamennyi öröklési jog. Most lesz egy bírósági tárgyalásunk mert ami az én tulajdonom volt még azt is elhordták a gyerekek, és azért kérdeznék ilyet hogy a házból jár e valami mert akkor azt ismét elkell inditanom.
A ház az elhunyt élettársam nevén volt. Szóval kiváncsi lennék járhat e valami még?
Előre is köszönöm válaszát.
Üdvözlettel.: Gipp Imre
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Amennyiben a házban történt értéknövelő beruházás, és
bizonyítani tudja, hogy az Ön pénzéből, akkor természetesen Önnek ebből
is jár. Ha nem költött a házra, és a ház már az élettársi kapcsolatuk
előtt is meg volt, akkor ebből Önnek nem jár semmi.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Szamba
- ghenriett@vipmail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 27. hétfő
- 10:28:26
Tisztelt Ügyvédnő!
Első házasságomból született gyermekem örököse-e jelenlegi (második) férjemnek? (Jelenlegi férjemmell van közös gyermekünk, ill. az első házasságból születettet is közösen neveljük.)
Másik kérdésem: amennyiben első házasságomból született gyermekemmel (8éves) az apja 7 éve egyáltalán nem tartja a kapcsolatot (tartásdíjat néha valamit küld), ő örököse lesz-e apjának, vagy van olyan út, amivel a gyereket kizárhatja az örökségből ?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Szamba
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Nem örököse, hacsak örökbe nem fogadta.
Törvényes örököse a vér szerinti szülőnek, de természetesen a jog kíván
olyan lehetőséget, hogy a törvényes örökös mégse örököljön semmit.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Boros Lajos
- mangolia1@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 26. vasárnap
- 19:37:26
1993-ban meghalt édesapám, mivel nem laktam otthon édesanyám és testvérem intézte a temetésel és az örökléssel járó feledtokat.akkor azt mondták nem örököltem semmitsem apám után,de hivatalos értesítést sem kaptam sehonnan sem.időközben édesanyám elcserélte lakásunkat/ ami tanácsi lakás volt/ egy kertes öröklakásra,amit tovább cseréltek egymásikra,de itt már a nővérem lett a tulajdonos anyám pedig a haszonélvező.
az egyik dolog az hogy most derült ki hogy örököltem földet mert a testvérem is örökölt de ö eladta én viszont erről sem kaptam hivatalos értesítést sem/vas megyében duka faluban van a föld, a másik hogy a tanácsi lakást édesanyám-ill édesapám közösen kapták, és ha anyám elcserélte öröklakásra jár-e abból nekem rész?.hogyan kaphatom meg a földemet?
Sajnos édesanyám is meghalt egy hónapja,a testvérem intézett megint mindent és közölte nem lessz hagyatéki tárgyalás mert anyunak nem volt semmije sem. közben kiderült mégis csak volt életbiztosítása aminek a felét én örököltem ezt a testvérem közölte. egy közjegyzötöl kaptam öröklési bizonyítványt, amit én nem kértem. a kérdésem hivatalosan kinek kell értesítenie engem és az ingó vagyon ügyében ki intézkedik,ki jár utánna volt e anyukámnak ingatlana a nevén vagy sem? hivatalosan honnan tudhatom meg melyik biztosító fizet nekem,sajnos a nővéremmel nem vagyok jóban egyszerüen nem hiszek neki, mert most is egy üres biztosítós iratot küldött hogy irjam alá! mivel az állítolagos biztosítási ősszeg fele ötszázezer,azt mondta ha hagyatéki tárgyalást kérek csak háromszázezer marad belőle nekem,igaz -e kell e a biztosítási összegből illetéket ill. adót fizetni?
várom mielőbbi válaszát tisztelettel : Boros Lajos
mangolia1@freemail.hu
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Az önkormányzat jegyzőjének a feladat, hogy felvegye a hagyatéki
leltárt. Ő azt vesz bele, amit általában bediktálnak neki.
A közjegyző azért állított ki öröklési bizonyítványt, mert az elhunytnak
nem volt hagyatéka.
Furcsálom a földről nem kapott annak idején értesítést, hiszen azt csak
hagyatéki tárgyaláson, közjegyző hagyatékadó végzése alapján vezethetik
az Ön nevére.
Most már nehéz lenne visszakutatni az édesapja utáni vagyontárgyakat, de
he érdekli kérdezze meg azt a közjegyzőt, aki annak idején ezt intézte.
Javaslom, hogy az életbiztosítás ügyben pedig a biztosítónál személyesen
érdeklődjön, vigye az öröklési bizonyítványt is magával. Ott Önnel
közölni fogják, hogy mennyi is az Összeg.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- HM
- hoos_mariann@multicont.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 24. péntek
- 15:05:35
Kedves Ügyvédnő! Az lenne a kérdésem, hogy ki lehet-e zárni akár részlegesen
is az örökségből olyan személyt, aki bizonyíthatóan soha nem törődött az
örökhagyóval.
Köszönettel HM
Válasz:
Kedves Mariann! Már megírtam a választ az előző kérdésére. Lehetséges,
öröklési vagy eltartási szerződéssel.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Csaba
- xgage@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 24. péntek
- 13:44:41
Tisztelt Jogi Fórum!
Rokonom halála után kiderült, hogy a hagyatékban van egy 12 éves Renault Laguna. Az elhunyt részletre vásárolta és még csak kb 50%-át fizette be a költségeknek. (A gk. törzskönv sem nála van, azt a bank megtartotta). Azóta a gk. műszakija is lejárt, a kimaradt részletek miatt büntetést is kiróttak.
Az autót nem szeretném megtartani. Kérdésem az volna, hogyan lehet legjobban kijönni a helyzetből. (Átíratás, büntetések, hagyatéki illeték ? Vagy egyszerűen mondjak le az örökség ezen részéről?)
Köszönettel!
Cs.
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Lemondani csak az Örökség egészéről lehet. Vagy
megörököl mindent, és tisztázza az adósságot, vagy pedig nem örököl
semmit, és ezzel az adóssággal sem lesz gondja.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Mariann
- hoos_mariann@multicont.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 23. csütörtök
- 08:38:38
Jó napot kívánok! Az alábbiakban kérném segítségét.Édesapám második
házasságából született egy féltestvérem,aki sajnos 20 éves korában meghalt, de neki halála előtt még született egy kislánya.Az unoka édesanyja soha nem
törődött,nem gondoskodott a nagyszülőkről, azt sem tudta mikor voltak kór-
házban, stb.Édesapám felesége váratlanul meghalt (ezzel az ingatlan fele már
az ottani unákára száll,miután 1/2-ed arányban voltak tulajdonosok.)Édesapám
3 agyvérzés után nem tud gondoskodni magáról,jelenleg is kórházban van,és
gondoskodom róla most is, úgy mint eddig.Úgy tudom,hogy Édesapám 1/2 in-
gatlanja is megoszlik köztem,és a másik fél részéről az unokával.Az lenne a kérdé
sem el lehet-e érni,hogy Édesapám tulajdonát képező 1/2-ű ingatlanból ne
kapjon semmit, mivel bizonyíthatóan nem törödtek,de csak nem is érdeklődtek
az idős emberek után,holott 1 buszmegállónyira laktak egymástól.Az unokát sem hozták, így Édesapám sokszorj árt a gyámhivatalnál,hogy valamilyen módon
láthassák az unokát.
Köszönettel:H.M.
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Igen, lehetséges. Kössön az édesapjával eltartási
szerződést. (ügyvéd, esetleg közjegyző szükséges!)
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- eszta
- eszta08@citromail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 22. szerda
- 09:07:18
Tisztelt Ügyvédnő!
Örökléssel kapcsolatosan szerteném megkérdezni. Ketten vagyunk testvérek, édesapánk 12 éve meghalt, aki után üzletrészt örököltünk. A névleges üzletrész rám eső részéről a hagyatéki tárgyaláson lemondtam, sosem történt konkrét felmérés arra vonatkozóan, mennyi is a tényleges érték, illetve mennyi a tényleges vagyonrész. Azóta is állandó segítséget nyújtottam a vállalkozásban, amihez a korábbi üzletrész is kapcsolódott. Tudomásomra jutott, hogy testvérem értékesítette a vállalkozást, minden vagyoni tárggyal együtt. Ennyi idő elteltével van - e lehetőségem elszámolásra, korábban úgy hallottam a hagyatéki kérdések nem évülnek el. A tertvéri béke miatt nem fírtattam eddig a javakat, az eladás miatt nem lehetek tovább jóhiszemű. A vállalkozás megnevezése családi névre utal, van- e lehetőségem az új tulajdonostól kérni annak használtáért bármi ellenszolgáltatást, vagy megtiltani annak használatát. Várom válaszát, köszönettel: Eszta
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Ezekre a dolgokra akkor kellett volna gondolnia,
amikor lemondott az örökségéről.
Önnek semmi köze hozzá, hogy mennyi a cég vagyona, miért kinek mennyiért
adta el a tulajdonosa. Miért nem kért felmérést, mielőtt lemondott az
örökségről?
Nem tilthatja meg a tulajdonosnak a névhasználatot, ellenszolgáltatást
sem kérhet. Ugyan nem írta, hogy mi a neve a cégnek, de nagyon ritka
esetekben van erre lehetőség.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- lilli
- andrasy.lilla@chello.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 20. hétfő
- 08:27:08
Tisztelt ügyvédnő!Szeretném tudni és válaszmondani erre az érdekes történetre.előre is köszönőm.Van egy hugom és apai ágon két féltestvérem.2001-ben meghalt édesanyám.2004-ben volt hagyatéki tárgyalás.Szüleinknek 1997-ben vásároltak egy éerdi lakóingatlant a húgómékkal 1/2-1/2-arányban.Ami tulajdonképpen nem is baj.Húgom és a férje 1997végén elhagyták az országott és jellenleg külföldön élnek.2003-ban tudtam meg amit apukám mutatott meg,hogy örökösödési szerzödést kőőttek.Egy kicsit elcsodálkoztam,mert jó volt a viszonyunk.Van egy telkük abból fogom csak a részem őrőkölni,ami anyai ágon1/4rész.most vav folyamatban az eladása.Azt szeretném kérdezni,hogy a kötelesrész tényleg jár a nagyházból vagy nem.Olvastam már aszerzödést jól ki van ez találva?,de nekem úgy tünt mint egy eltartási szerzödés,és csak ügyvéddel és két tanú aláirásával készült.Ez igy tényleg hiteles? köszönőm válaszát LILLI
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Hiteles. Az öröklési szerződés tulajdonképpen egy
eltartással vegyes szerződés. Ilyenkor nincs köteles rész! Önnek a
nagyházból nem jár semmi.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Leslie
- desicslaci@citromail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 17. péntek
- 23:02:12
Tisztelt Ügyvéd Úr!
2001-ben kötöttem egy eltartási szerzödés az unokaöcsémmel ami a lakóházam 1/1 tulajdonjog átruházásáról és a részemre egy holtig tartó haszonélvezeti jogról szól.
Unokaöcsém nemrégiben meghalt.Mivel már nem túl jó az egészségem,ezért segítségre szorulok.Unokaöcsém gyermekei nem segítenek nekem.
A ház tulajdonjogát megörökölték egy holtig tartó haszonélvezeti joggal .
A kédéseim a következök:
- az eltartási szerzödést is örökölték?
- ha igen,hogyan lehet megszüntetni.
- az örökölt ingatlant hogyan lehet "visszavenni".
Elöre is köszönöm.
Maradok tisztelettel:Leslie
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Természetesen a kötelezettséget is örökölték.
Javaslom, hogy keresse fel a szerződést készítő ügyvédet, és sürgősen
lépjen az ügyben.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Balogh Rózsa
- katanyu@citromail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 17. péntek
- 15:23:13
T.Cím!
A következő problémámban szeretném megnyugtató válaszukat kapni:
Férjem 2003.október 7-.én elhunyt üzemi baleset következtében. Én 1957.05.01-én születtem. Volt férjem jogán 1 évig kaptam a baleseti özvegyi nyugdíjat. Én jelenleg 32 év sszolgálati idővel rendelkezem. Kérdésem: az én esetemben beszélhetünk-e az özvegyi nyugdíj feléledéséről, és ha igen, mikor, milyen feltételekkel leszek jogosult rá. Köszönettel Válaszukat várva
Válasz:
Tisztelt Kérdező! özvegyi nyugdíj: az elhunyt nyugdíjas, illetve
nyugdíjban nem részesülő, de nyugdíjjogosultságot szerzett elhunyt
személy házastársának, meghatározott feltételek mellett élettársának,
valamint elvált házastársának járó nyugellátás;
(2) Az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnését követően
özvegyi nyugdíjra az jogosult, aki
házastársa halálakor
a) a reá irányadó öregségi
nyugdíjra jogosító korhatárt betöltötte, vagy
b) rokkant, vagy
c) házastársa jogán árvaellátásra jogosult fogyatékkal élő, illetve
tartósan beteg, vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek
eltartásáról gondoskodik.(3) Özvegyi
nyugdíj jár akkor is, ha az erre jogosító
feltételek valamelyike a házastárs halálától számított tíz éven belül
következik be.
R. 60/A. § A Tny. 47. § (2) bekezdése a) pontjának
alkalmazásánál az özvegyre irányadó öregségi nyugdíjkorhatár alatt a Tny.
7. § (1) és (4)-(5) bekezdéseiben meghatározott - korkedvezmény és egyéb
kedvezmények nélkül számított - életkort kell érteni.
Tehát amennyiben Ön rendes (nem korkedvezményes) nyugdíjra a
házastársának a halálától számított 10 éven belül jogosult lesz, akkor
„feléled” az özvegyi jogdíjjogosultsága is.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- viki
- szofika001@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 16. csütörtök
- 16:54:46
Üdvözlöm önt!
Az lenne a kérdésem, hogy köteles rész akkor is illet-e engem, ha a végrendeletben az örökhagyók (szüleim) nem rendelkeztek erről, és írásban sem szóban nem tagadtak ki.
Előre is köszönöm a válaszát!
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Igen.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Böbe
- gyermekkor@vipmail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 15. szerda
- 15:07:53
A családom :
Férjemmel egyetemben 65-65 évesek vagyunk. 2 felnőtt gyermekünk van. Az idősebbik Kati jó anyagi helyzetben (férjjel, 1 gyerekkel). A fiatalabbik Kitti is rendben van anyagilag, de most vált el.
Mi kevés nyugdijjal rendelkezünk (ketten 95 ezer).Van egy lakásunk, egy garázsunk. A fiatalabbik gyermekünk,Kitti rábeszélt, hogy mi ketten a férjemmel indítsunk egy vállalkozást (3 éve) és így pótoljuk a nyugdíjunkat. Ehhez Ő adott 5 millió forintot ( a kölcsönadás tényét egy elismervényen a férjem és az én aláírásommal rögzítettük!), azzal a megjegyzéssel,hogy majd amikor tudjuk visszaadjuk. Ha 5 év múlva, ha 20 év múlva úgy is jó.
Mi beindítottuk a vállalkozást, amivel szépen, nyugodtan, kiegyensúlyozottan tudunk élni. De.. megadni az 5 millió forintot nem biztos, hogy meg tudjuk.
Ez nem jelent gondot a lányunknak.
Kérdésem az, hogy halálunk esetén , miként lehetne visszaadni neki ezt az összeget az örökségből.
Mi naívan úgy képzeljük, hogy halálunk után ami marad
utánunk az pl. kb. 20 milliót ér. Ebből a kisebbik lányom kap 5 millió forintot, amivel tartozunk neki. A maradék osztódik 2 felé.
Mindkét lányunk "jó,szerető" gyermek. Az idősebbikkel sincs semmi probléma. De úgy érezzük, ha ezt a pénzt nem tudjuk vissza adni, valami módon biztosítani kell, hogy valamikor vissza kapja.
Hogy lehet ezt megoldani, milyen hivatalos papírt kell hozzá csinálni.
Üdvözlettel:böbe
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Javaslom, hogy keressenek meg egy ügyvédet, és kérjék
meg egy olyan kölcsönszerződés elkészítésére, amiben biztosítva lesz,
hogy kisebbik lányuk az örökségen felül a kölcsön összegéhez is hozzá
fog jutni.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Julcsi
- straubi@t-online.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 15. szerda
- 14:41:29
Tisztzelt Dr. Máté Ildikó! Édesapám halála után nővéremmel közösen örököltük meg a szülői ház 1/2 részét.1/4 - 1/4 arányban .Mivel édesanyám még él, az övé a 2/4 rész, ill. a haszonélvezeti jog. Az ingatlan igen rossz állapotban van, ezért szeretnénk eladni, amire most vevő is lenne. Sajnos nővérem elzárkózik az eladástól , mivel szüleimmel megromlott a viszonya kb. 7 éve.Most bosszúból nem egyezik bele az eladásba.Kérdésem: mit tudok tenni?Ha a vevő megveszi ilyen feltételekkel, ki dönti el, hogy az ingatlan (családi ház, gazdasági épület 1500 nm. telken) melyik1/4 része az övé? Vagy közösen kéne megegyezni a felosztáson? Sajnos minden megbeszéléstől elzárkózik! Végezetül: ha nem tudjuk e miatt eladni, kötelezhető vagyok-e állagmegóvásra,stb. Az iingatlan közel egy éve lakatlan , édesanyámról is én gondoskodom, mivel ő is állandó ápolásra szorul. Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: Julcsi
Válasz:
Kedves Julcsi! Javaslom, hogy nagyon gyorsan keressen egy ügyvédet
(adásvételi szerződés elkészítéséhez úgyis kell!) és próbáljanak
megegyezni a testvérével.
Amennyiben nem járul hozzá, akkor pert kell indítani a közös tulajdon
megszüntetése iránt, más lehetőség nem marad. Az itt leírt dolgokból
arra következtetek, hogy semmi akadálya nem lesz annak, főleg, ha már a
vevőt is viszik, hogy a bíróság az eladás mellett döntsön.
Arra azonban mindenki számítson, hogy az Önök 1/4-1/4-ed tulajdoni
részét az édesanyjuk özvegyi joga terheli, ami vagyoni értékű jog, tehát
Önök nem fogják megkapni a vételár egynegyed részét, mert abból levonják
az édesanyjának járó özvegyi jog értékét. Ennek a vagyoni értékű jognak
a mértékét az Itv. 72. §-a szabályozza.
Hogy érti az a kérdést, hogy melyik 1/4-ed rész az övé? Az osztatlan
közös tulajdonnak pontosan az a lényege, hogy minden egyes négyzetméter
minden tulajdonosé. Természetben elég nehéz megosztani egy ilyen
ingatlant, nem is igen szokott a bíróság ilyen döntést hozni. A döntése
általában eladni (vagy már a tárgyaláson bejelentett vevő, vagy árverés
útján) és a vételárat a tulajdoni arányoknak megfelelően megosztani.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- szilvia
- babuka@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 14. kedd
- 22:31:16
t. ügyvédnő.nagy problémával fordulok önhöz.édesapám 2002ben sajnos elhunyt ezért én örököltem a ház felének tulajdonjogát.édesanyámé a haszonélvezeti jog.kb 1 éve nem lakom otthon és azota édesanyám teljesen elzárkozik tőlem nem enged be a házba pedig előtte semmi problémánk nem volt egymással.szeretném ha édesanyám kifizetné a fele tulajdonom és élhetném a saját életem.nem tudom van e erre mód ezért kérem az ön segitségét.előre is köszönöm.tisztelettel.szilvia
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Természetesen lehetséges, de azzal számoljon, hogy az
özvegyi jog vagyoni értékű jog, amely az Ön tulajdoni részét terheli. Ez
azt jelenti, hogy jelenleg Önt nem illeti meg az ingatlan értékének a
fele, mert ebből az özvegyi jog ellenértékét le kell vonni. Az
illetéktörvény 72. §-a rendelkezik arról, hogy hogyan kell kiszámítani
ennek a jognak az értékét.
Ha erre önként nem hajlandó az édesanyja, akkor sajnos csak a bírósági
per marad!
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- mj
- mezeimotor@citromail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 14. kedd
- 10:22:21
JÓNAPOT KÍVÁNOK!A KÖVETKEZŐ DOLOGGAL KAPCSOLATBAN SZERETNÉK TANÁCSOT KÉRNI ÖNÖKTŐL! ÉDESAPÁM 2003-BAN MEG HALT. Ö NEKI VAN EGY MÉG ÉLŐ TESTVÉRE ,AZ ANNYUK AZAZ A NAGYANYÁM EGYEDÜL ÉLT A FIA SZOMSZÉDSÁGÁBAN LÉVŐ LAKÁSBAN! NAGYANYÁM A FIÁVAL ELTARTÁSI SZERZŐDÉST KÖTÖTT, RÁ EGY HÓNAPRA NAGYANYÁM MEG HALT ÚGY ,HOGY GONDOZÁSRA NEM SZORULT CSAK MEG VOLT FÉLEMLÍTVE!! ÍGY ENGEM KI ZÁRTAK AZ ÖRÖKSÉGBŐL,MEG LEHET E TÁMADNI AZ ELTARTÁSI SZERZŐDÉST ÉS HA MEG LEHET AKKOR VAN E ÉRTELME!VÁLASZUKAT ELŐRE IS KÖSZÖNÖM! ÜDVÖZLETTEL:MJ
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Az eltartási szerződést meg lehet támadni, de
készüljön fel, hogy Önnek kell bizonyítania, hogy a tartás nem valósult
meg. (Elég nehéz dolog)
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Györgyi
- maxim1492@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 13. hétfő
- 23:11:28
Tisztelt Válaszoló!
Ha autóbalesetben elhunyt édesanyám férje nem vagyoni kártérítést kap elhunyt felesége után, a kártérítés összege az örökség részét képezi-e, vagy az csak az özvegyet illeti meg?
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Az attól függ, hogy milyen jogcímen kapta!
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Gabriel
- badface@citromail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 13. hétfő
- 15:25:54
Tisztelt Ügyvédnő/Ügyvéd úr!
Feleségem és testvére 2000-ben örököltek egy 54m2-es összkomfortos kertes lakást. A lakást ketten nem tudnák használni, sógorom lakja egyedül. Most jutott a tudomásunkra, hogy lehet tőle többlethasználati díjat kérni öt évre visszamenőleg. Valóban így van? Mekkora lehet ez az összeg? Sógorom a tényt nem vitatja, de azt kívánja, hogy az összeget és az időtartamot a bíróság állapítsa meg, és jegyezzék a tulajdon részére, mert most nem tudja és nem is akarja kifizetni.
Válaszát előre is köszönöm, Gabriel
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Ha fele-fele arányban örököltek, akkor az ingatlan fele
részét jogtalanul használja a feleség testvére, ha nem
állapodtak meg abban, hogy használati díj fizetése nélkül
használhatja.
Ha már tavaly, azaz 2005-ben is kérték tőle, akkor nem évült
el, akkor visszamenőleg 2000-ig kérhetik. Azért csak öt évet
lehet kérni, mert az elévülési idő 5 év, amit öt évig nem
kérnek az elévül.
Javaslom, hogy írjanak neki egy tértivevényes levelet,
amelyben megírják neki, hogy mikor kérték tőle először, és
ettől az időtől számítva 5 évre visszamenőleg kérik a
többlethasználati díjat. (esetleg, ha tényleg ennyire kell a
pénz még késedelmi kamatot is kérhetik az elmúlt időkre,
aminek mértéke 2004. dec. 31-ig évi 11%, 2005. jan. 1.
napjától pedig a késedelemmel érintett félévet megelőző
félév utolsó napján érvényes jegybanki alapkamat.). A
többlethasználati díj mértéke a helyben általában szokás
bérleti díj. Ennek természetesen csak a felét kell
megfizetnie, hiszen a másik felében tulajdonos a testvér.
Amennyiben a testvér ebbe nem egyezik bele, és mindenképen
bírósági eljárást akar, az neki még többe fog kerülni,k
hiszen az eljárás illetékén felül még az Önök jogi
képviselőjének a munkadíját is meg kell fizetnie.
Írják meg neki, hogy egyezséggel jobban jár. Mindenképen
kell az ügyvéd, mert ha fizetni nem tud, de tulajdonjogának
egy részéről lemond, ezt át kell vezetni az
ingatlan-nyilvántartásban, ez pedig csak ügyvéd által
ellenjegyzett szerződésben lehet.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Misi
- mmisi01@yahoo.com
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 13. hétfő
- 12:55:14
Tisztelt Ügyvédnő!
Öröklési jog témakörében szeretném feltenni a következő kérdést:
Az örökhagyónak nem voltak leszármazottai. Házastársa már korábban meghalt, szülei úgyszintén. Örökösként így csak az örökhagyó testvére és féltestvére jöhetnek szóba.
Kérdés: milyen arányban örökölnek?
a) Fele-fele alapon, azaz nincs különbség a "fél-" és az "egész" testvér között? (Nem szülőtől, hanem testvérüktől örökölnek, de neki nem egyformán a testvérei. Ez számít vagy nem?)
b) Kétharmad-egyharmad arányban, mivel a féltestvér feleannyit örököl, mint az örökhagyó "egész"-testvére?
c) Vagy háromnegyed részt örököl a testvér és egynegyedet a féltestvér, a PTK. 608. paragrafus (1) és (2) bekezdései alapján? (Eszerint az örökség a már halott szülőkre száll és onnan a testvérekre, de a féltestvér csak az egyik szülőre jutó félnek a felét örökölné, azaz egynegyd részt.)
Melyik a helyes az a, b, c lehetőségek közül?
Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Álláspontom szerint a jelen esetre az a.)
pont a helyes válasz.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Lajos
- levail@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 12. vasárnap
- 16:53:49
Tisztelt Ügvéd Úr/Asszony! Az alábbiakban kérném a tanácsait: Édesanyám 7 éves koromban elvált édesapámtól, mert nagyon sokat ivott , azóta talán háromszor találkoztunk. Most 28 éves vagyok. Édesapám náhány nappal ezelőtt megkeresett és közölte, hogy meghalt az édesanyja, vagyis a nagymamám. Sem apámmal sem a nagymamámmal nem volt kapcsolatom a válás óta. Kiderült, hogy nagymamám, halála előtt néhány évvel végrendelkezett, mi szerint házának negyedét én, háromnegyedét apám örökli. Apám azóta is alkoholista és nincs pénze temetésre. Sajnos anyagilag én sem tudok segíteni, jelenleg feleségemmel építkezünk, minden egyes forintra szükségünk van. Azt a megoldást javasoltam apámnak, hogy kérjen az önkormányzattól köztemetést. Tudomásom szerint ilyenkor a temetés költségeit ráterhelik az örökölt ingatlanra. Ha visszautasítom az örökséget megterhelhet-e az önkormányzat a temetés költségeivel vagy bámilyen más költséggel, hiszen apám után én is közvetlen hozzátartozó vagyok?
Köszönettel! Lajos
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Ön csak az örökség erejéig felel a
hagyatéki tartozásokért, így a temetés költségeiért is.
Javaslom, hogy ne utasítsa vissza az örökséget, mert ebben
az esetben sem felel az egyéb vagyontárgyaival.
Persze Ön tudja, hogy mit szeretne.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Örökös
- novascape4@chello.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 12. vasárnap
- 13:48:03
A húgommal közösen örökölt (az én részem 1/4) ingatlan után járó pénzösszeget 5 év után sem kaptam meg. Ezért pert indítottam, ezzel kapcsolatban az alábbi kérdésekre kérnék választ:
1. Hol kaphatok információt arról, hogy az ügyem a bíróság elé került-e már? Az ügyvédem elég szűkszavú, szeretnék bővebb tájékoztatást kapni.
2. Az ügyvéd a megbízással kapcsolatos iratokról köteles-e másolatot adni? Melyek ezek?
3. Per vesztés esetén kit és milyen költségek terhelnek, a sikerdíj meghatározása miként történik?
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Bemegy a bíróságra és a polgári ügykezelő irodán
érdeklődik, hogy indult-e ilyen per.
Nem köteles, az ügy végén odaadhatja az összeset. De ha kérnek, akkor
kell másolat, egyéként az ügyvéd sem ingyen kapja a jegyzőkönyveket,
azért oldalanként 100,- Ft-ot kell fizetni.
Minden költség a vesztes felet terheli:
- a per illetéke
- saját ügyvédjének a munkadíja
- a szakértői költségek
- az ellenfél ügyvédjének a munkadíja
- és minbden egyéb a per során felmerülő költség.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Katinka
- marvin.von.peterson@hotmail.com
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 12. vasárnap
- 12:15:33
Üdvözlöm!
Férjem családi házán, 3 testvér osztozik mint tulajdonos. 2 testvér lemondott a 3. testvér javára, a telek feléről, hogy építkezni tudjon. Sajnos időközben meghalt, és örököse a végrendeletét eltüntette. A helyzet az, hogy a legidősebb testvér, 16 évig lakta a házat, bevezette a vizet, a gázcsonkot, fürdőszobát alakított ki, megjavítatta a tetőt stb. A másik két testvér, ezt nem akarja elismerni, és évek óta nem tudjuk megvásárolni tőlük a ház rájuk eső tulajdonjogát. Ráadásul nemrég betörtek a házba, magas összegű kár keletkezett, amit a biztosító nem fizet ki, mert a középső testvér fedezte fel a betörést, és ő nem értesítette a rendőséget, hanem visszakalapálta a zárat, értesített minket, majd mint aki jól végezte dolgát hazament, ott hagyva a bűntett helyszínét. Ezért fel fogjuk jelenti, és a kérdésem az lenne hogy az ő tulajdonjogi részéből levonható-e az ő általa okozott biztosítási kár? Vagy a 16 év alatt már jogilag azt a testvért illeti aki ott lakott, vagy ezért külön pert kell indítani?
Megjegyzés: A 3 testvér három különböző helyen lakik, és a fent említett ház pedig egy 4. helyen van, Budapesttől 110 km-re, egy kis faluban.
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Javaslom, hogy fogadjanak egy ügyvédet, azért a
biztosító sem piskóta, mindenféle indokot kitalál, hogy lerázza azokat
az ügyfeleket, akiknek fizetni kellene.
Ha lehet a megegyezést válasszák, ha nem lehet bírósági pert indítani a
közös tulajdon megszűntetéséért
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- nagypapa
- qpak039@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 11. szombat
- 13:47:53
Tisztelt Illetékes! Kérdésem a következő, édesanyám halála után ketten vagyunk örökösök és a másik örökös aki a testvérem önkényesen átiratta a gázórát az ő nevére mely az édesanyám nevén volt. A gázmüveknél minden további nélkül ezt megtehette, nem tudom milyen jogon lehet ezt bárkinek megtenni .Mivel ő nem lakik ott ezért a gázórát most ugy látta jónak ,hogy kikapcsoltatja és minden további nélkül kikapcsolták pedig az én tulajdonomat képező lakrészben a lányomék laknak a 2 éves unokámmal. Az ingatlan osztatlan közös tulajdon .Kérem szíves válaszukat minél hamarabb. tisztelettel: egy aggódó nagypap
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Sürgősen felkeresni a gázműveket a hagyatékátadó
végzéssel, és kérni a gázóra ügyének a rendezését!
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- annamária
- aminaciani@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 10. péntek
- 18:41:32
Kedves Ügyvéd Úr/Nő
A férjem nemrég halt meg és sok földet örökölnek utána a gye-
rekek. Kérdésem van-e nekem ezekre haszonélvezeti jogom, és az mivel jár, mivel idős ember vagyok nem tudom gondozni.De ha csak az elidegenités esetére vonatkozik a haszonélvezet, akkor megtartanám, ha nem akkor lemondok róla.Nem mindegy, mert elég kevés nyugdijam van és rá vagyok szorulva minden fillérre.Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Önnek haszonélvezeti joga van, de ezt a hagyatéki
tárgyaláson a közjegyző el is fogja mondani!
A haszonélvezeti jog jogosultja jogosult a földeket használni,
hasznosítani, tehát ön haszonbérbe is adhatja a földeket, és a
haszonbérleti díj Önt illeti.
A földeket az ön hozzájárulása nélkül nem lehet eladni, és mivel a
haszonélvezeti jog vagyoni értékű jog, így Önnek is jár az eladási árból
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- izus76
- izus76@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 09. csütörtök
- 20:23:16
Nagypapaám két hónapja halt meg.Nagymamámmal közös gyermekük nem volt,igy nagymamám örörkölt mindent utánna.De a hagyatéki leletárnál és a közjegyzőnél is kérdezték hogy élnek e a nagypapám/nem vérszerinti/szülei.Persze már nem élnek.Ezt miért kérdezték?Kötelességük,vagy ha élnének a szülők ők is örörkölnének?Előre is köszönöm válaszát.
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Ha élnének akkor ők örökölnének.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Éva
- gyantie@fibermail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 09. csütörtök
- 14:05:16
Tisztelt Uram/Hölgyem!
Azon kéréssel fordulok Önökhöz, hogy szíveskedjenek mielőbb választ adni örökösödési problémámra. Édesanyám 2 éve meghalt és egy telket örököltem utána (egyetlen gyermek vagyok). Most elérkezett az idő, hogy lányomnak tudnék venni egy lakást, de a lakásra még kölcsönt is kéne felvenni, hogy a miénk legyen. Mi a teendőm? Elajándékozzam lányomnak azonnal a telket, hogy tudjon a megveendő lakásra hitelt felvenni? Ha igen, milyen anyagi vonzata an a dolognak (adófizetés). Sürgős válaszukat várom, mivel 2-3 napon belül le kéne adni a hiteligénylését lányomnak.
Köszönettel, és tisztelettel: Gyánti Éva
Válasz:
Kedves Éva! Ahhoz, hogy a Banknak felajánlja a telket fedezetnek, nem
kell elajándékoznia a lányának. (sokba kerülne ez az ajándékozás!
Ügyvédi költség, illeték, Önnek adó stb.)
Javaslom, hogy kérjenek tulajdoni lapot, egyenlőre elég lesz a
munkapéldány is, és a tulajdoni lappal együtt menjenek be a bankhoz,
ahol hitelt akarnak felvenni,m és magyarázzák el, hogy mit szeretnének.
Ön engedhet jelzálog jogosultságot a telken, anélkül, hogy a lánya
tulajdonába adná!
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Hédi
- ocsai@citromail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 07. kedd
- 21:02:36
Tisztelt Dr. Máté Ildikó
Válaszát köszönöm, de azt nem értem miért irta nekem , hogy a hagyatéki eljárás nem kérésre indul, mert az édesapám halála és az édesanyám halála között eltelt fél év.
Akkor mentünk elindítani a hagyatéki eljárásr, és az önkörmányzatnál mutatták a levelet, amivel az édesanyámat felszólították, hogy indítsa el a hagyatékot, de Ő ezt nem tette. mire mi megkérdezük, hogy ha senki nem csinál semmit akkor nem is történik semmi, mire azt a választ kaptuk, hogy nem.
Mi ezt el is hittük, meg a családba a nagybátyám 34 éve halt meg, de senki semmitnem intézett, mos két éve volt hagyatéka ezért gondoltuk, hogy ez autómatikusan nem intéződik. De nem is ez a lényeg a lényeg az, hogy hiába én hiteleztem meg mind a két temetést, és a testvérem aláírta az adásvételi szerződést, amiben benne volt, hogy egymással szemben sincs semmi követelésünk, ezek után még mindig nem kaptam mega a számláim ellenértékét, mert Ő most ugy döntött, hogy neki jár még az a 15.000,-Ft, nekem, meg a másik nővéremnek meg maximum csak a szánk járhat, mert az ingóságokat is 100%-ban elvitte, igyhát marad az továbbra is nekünk csak a szánk jár.
De neki van igaza mindig is lelketlen és gerinctelen ember volt, de akinek lelke van az nem is birja. Sajnos az ember a családját megválogatni nem tudja de én ugy döntöttem ilyen emberekkel nem is akarok együtt élni, mert én emelt fővel tudok kimenni a szüleim sírjához, nekem csak ennyi maradt de ez többet ér bárminél.
Elnézést a kifakadásomért, még egyszer köszönöm válaszát,
Tisztelettel:
Hédi
Válasz:
Kedves Hédi! Amikor meghal valaki, el kell temettetni. (és orvost ki
kell hívni, aki a halál beálltát megállapítja + halotti anyakönyvi
kivonatot is ki kell
állítani.) Általában az önkormányzat a temető fenntartója, tehát elvileg
az Önkormányzat tudomást szerez a halálesetről. Az Önkormányzat veszi
fel a hagyatéki leltárt is.
Az önkormányzat értesíti az illetékes közjegyzőt a halálesetről (a
hozzátartozók honnét is tudnák, hogy ki az illetékes közjegyző!), aki az
ügyei számától függően besorolja az újabb hagyatéki tárgyalást. Tehát a
hozzátartozóknak abszolút hagyatéki tárgyalás indítási kötelezettsége
nincs.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- kikszi
- tompabetti@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 07. kedd
- 14:07:53
Tisztelt ügyvédnő! Azt szeretném tudni hogy szeptember14-én volt a hagyatéki tárgyalás és október 4-én megkaptam a hagyatéki végzést de még a lakás nincs a nevemen és a földhivatalba még nem érkezett meg mennyit kell még várni? Hogy minden a nevemen legyen?
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Az eljáró közjegyzőt kérdezze meg, hogy mikor tudná
megküldeni a jogerős hagyatéki végzést a földhivatalba. Ha oda kerül az
okirat, onnéttól már nem hosszú idő.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Krisza
- krisza11@citromail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 06. hétfő
- 20:14:22
Kedves Ügyvédnő! Tartási szerződést kötöttünk egy bácsival.A bácsi meghalt.Ő holtigtartó haszonélvezője volt,annak a földterületeknek,amelyet tartás címén a szerződés megkötésekor tulajdonomként a Földhivatal bejegyzett.Azt szeretném megtudni,hogy a bérleti díj ebben az esztendőben kit illet meg?Az unokákat, az unokái örökölhetik-e a bérleti díjat?Erre ugyanis a tartási szerződésünk nem tért ki.A bácsi az első félévi bérletet már felvette. A második félévi díj kinek a tulajdona lesz?Nem szeretném törvénytelenül ezt az összeget felvenni.Kérem, tisztelettel a segítségét:Krisza
Válasz:
Kedves Kriszta! Nem pontosan értem, amit írt.
Arra a földterületre, amelyen az eltartottnak csak haszonélvezeti joga
volt, Ön nem kerülhet tulajdonosként bejegyzésre. Azt el tudom képzelni,
hogy 1/2-ed részben a bácsi tulajdonos volt, és a másik 1/2-ed-re volt
haszonélvezeti joga, és az Ön tulajdonjoga a bácsi tulajdoni hányadára
nézve került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásban. A haszonélvezeti
jog forgalomképtelen dolog, ami azt jelenti, hogy nem lehet örökölni,
adni-venni, elajándékozni, mert személyhez kötődik, és ha a személy
meghal, akkor ez a jog elenyészik.
Tehát a bácsi halálig a haszonbérleti díj egésze a bácsit illeti, halála
után - ha úgy van az ingatlan-nyilvántartásbeli bejegyzés, ahogy írtam -
akkor pedig fele az Öné, fele pedig az örökösöké.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- kiscicus
- kiscicus@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 06. hétfő
- 18:37:22
A férjem szülei meghaltak 1 év különbséggel.A testvére már 20 éve nem lakott a szülőkkel.A férjem a házon különböző korszerűsítési munkákat végzett(központi,gáz,csatorna stb).Ezek a munkák az ingatlan értékét növelték.A testvér többször kapott nagyobb értékben pénzt.Számlák megvannak a pénzekről.A férjem dologilag és anyagilag is segítette a szüleit.
A másik fél csak vasárnapi vendég volt.
A testvér a mama halálakor megjelent és követelte a ház eladását.A mama életében meg mindig azt mondta,hogy kapott ő már annyit,hogy neki nem kell innét semmi.
A mama tragikus hirtelenséggel hunyt el.Végrendelet nem készült.
A temetés után derült ki szóbeszédből és bevallotta,hogy az ékszereket elvitte.Az értékpapírok szintén nincsenek meg.A közjegyző meg csak azokat a számlaszámokat kérte le,amikről tudomása volt a férjemnek(régi számlakivonatokat talált,újabbak nem fellelhető helyen vannak)A testvér pakolt( a temetés után 2 héttel derült ki,hogy az ékszerek is nála vannak.)Míg az anyja az ágyon feküdt halva,addig ő összerámolt,amit tudott.!
A férjem hogyan juthat hozzá ahhoz az örökrészhez,egyáltalán beleszámít-e az örökségbe a korszerűsítési munkák összessége?
Hogyan kell ezt érvényre juttatni?
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Az értékpapírokhoz is és az ékszerekhez megfelelő
hányadához is hozzájuthatnak, a hagyatéki tárgyaláson a közjegyző előtt
vonják felelősségre a testvért, és kéjék, hogy adja ki az elvitt
dolgokat.
A házban végzett felújítási munkálatok ellenértékére nézve hagyatéki
hitelezői igényt kell előterjeszteni szintén a hagyatéki tárgyaláson.
Jó lenne, ha esetleg ügyvédet is tudnának fogadni.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Anikó
- aminaciani@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 05. vasárnap
- 19:34:38
Szeretném tanácsukat kérni. Férjem most halt meg és gyermekeink fognak örökölni többek között minden termőföldet, amit szerzett. Kérdésem az, hogy nekem erre a földekre van-e haszonélvezetem, és ha igen , akkor a föld gondozása is az én én feladatom vagy sem, tekintettel arra, hogy már elég öreg vagyok ahhoz, hogy ezt elvállaljam(egészségileg sem birnám)l, viszont anyagi helyzetem nem rózsás (64 eFt a nyugdijam) igy amikor édes gyermekeim eladják majd jár-e nekem belőle, ha nem birom kezelni.
Válaszukat előre is köszönöm.
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Igen, Önnek haszonélvezete lesz ezeken a termőföldeken
is. A haszonélvező kötelessége a művelési ág szerinti hasznosítás. Ha Ön
nem tudja a földeket művelni, lehetősége van haszonbérbe adni.
Ha a termőföldek eladásra kerülnek, akkor az özvegyi jog ellenértéke jár
Önnek a vételárból.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- lilu
- lilu55_50@hotmail.com
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 05. vasárnap
- 04:54:05
Tisztelt Ugyvedno!
Egy kerdessel fordulok Onhoz. Egyutt elek a nagyszuleimmel lassan 15 eve, 14 eves korom ota egy Budapesti lakasban. A nagymamamrol en gondoskodom, valamint az egyeb haztartasi dolgokrol. Lehetosegem lettvolna kulfoldre menni dolgozni, de a mamim visszatartott, hogy maradjak mellette. O mar 86 eves.
Viszont ezt a lakast a kulfoldi allampolgaru nagynenem fogja orokolni.
Szeretnem megkerdezni, hogy ha az esetleges tragedia bekovetkezik milyen kilatasaim vannak jogi uton.
Valaszat elore is koszonom!!!!
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Javaslom, hogy kössön eltartási szerződést a
nagymamival, egyéként más jogi lehetőséget nem igazán látok.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Mazsola
- hamori23@t-online.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 03. péntek
- 16:47:18
Németországból vagyunk feleségemmel hazaköltözöfélben. Mivel mindkettönknek van az elözö házasságából 1-1 felnött gyereke: nem akarjuk, hogy egyikünk elhalálozása esetén másikunk a "köteles rész" címén ki legyen forgatva ingó és ingatlan vagyonából, vagy esetleg rákényszerítsék, hogy hátrányosan meg kelljen változtatnia életkörülményeit. Ezért is kötöttünk le még Németországban egymás közt egy úgynevezett "Berliner Testament" szerzödést. Sajnos ez Magyarországon nem érvényes. Itt hallottam, hogy hasonló célból itt egy "örökösödési szerzödést" kéne lekötnünk. Le is töltöttem a formanyomtatványt, de egy helyen megakadtam, ahol ki kéne hogy jelentsük: nincs köteles résszel rendelkezö hozzátartozónk. Ha ezt a mondatot egyszerüen kitörlöm a szerzödésböl: ettöl nem veszíti el az egész az érvényét, megtámadható lesz-e, vagy ez a megoldás helyett van-e más alternatíva? Van egy kis panellakásunk Pesten, és az agglomerációban egy kis telkünk, ahol most kezdünk építkezni. Az ingatlanok 50-50 %-ban közös tulajdonunk. Semmiképpen sem akarjuk, hogy ha bármelyikünkkel valami történne: a másikunkkal bármiféle kötelezettség címén utódjaink felléphessenek! Van erre valami megtámadhatatlan alternatíva?
Válasz:
Kedves Kérdező! Mivel olyan megállapodást akarnak kötni, ami ingatlanok
tulajdonjogával kapcsolatos, kötelező a jogi képviselettel történő
eljárás, tehát csak ügyvéd vagy közjegyző által ellenjegyzett okirat
szükséges. Mindenki csak saját maga által készített okiratot jegyezhet
ellen, tehát nem kell az interneten keresgélnie, mert azzal semmit nem
ér!
Javaslom, hogy keressen fel egy ügyvédet, vagy közjegyzőt!
Nem értem egyébként, hogy mit szeretnének.
Vegyük például a panellakást!
Fele-fele arányban a tulajdonosai. Ha jól értettem, úgy akarnak
rendelkezni, hogy bármelyikük halála esetén a másik legyen az örökös,
tulajdonos, anélkül, hogy az elhunyt gyermekének valamit fizetni
kellene.
Tehát van a panellakás fele-fele arányban. Ön meghal, és mivel sikerül
ilyen szerződést kötniük, a párja lesz teljes egészében ennek a
panellakásnak a tulajdonosa. Az ön gyermeke nem örököl semmit. Ha meghal
a párja is később, akkor a párja gyermeke örökli az egész panellakást,
az ön gyermek viszont abszolút semmit nem örököl.
Vagy ugyan ez fordítva is előfordulhat, ha a párja hal meg előbb!
Biztos, hogy ezt szeretnék
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Bencsik György
- bencsik.g@t-online.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 03. péntek
- 16:27:29
Tisztelt Jogtanácsadó!
Édesapám után részvényeket örököltem. A hagyatéki tárgyalás időponja 2006. áprilisa volt. Természetesen az ingóság után az örökösödési illetéket is leróttam. Kérdésem az így örökölt részvények értékesítését mennyiben érinti a szeptember 1-én hatálybalépett tv. a kamatadóról és az árfolyamnyereségről?
Jogos-e, hogy 20% kamatadót a részvénycsomag teljes értéke után vonták le a pénzintézetnél.
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Álláspontom szerint csak az értékpapírok hozama után
lehet levonni a 20%-os adót.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Sebaj
- sebaj2005@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 02. csütörtök
- 15:34:55
Szép jó napot kívánok!
A következőben kérném a segítségüket:
35 éves, rendezett családi körülmények között élő nő vagyok. Szüleim még gyermekkoroban elváltak, kb. 10 éves lehettem.
Anyukám nevelt jogilag.
Apukámról a mai napig semmit nem tudtam azóta.
Tudomásomra jutott, hogy elhunyt.
A kérdésem a következő. Nem volt felesége, tehát nem nősült újra. Tudomásom szerint másik gyermeke sincs.
Tudom, nagyon száraz amit leírok, de szeretnék tisztán látni.
A rokonok szerint volt ingatlantulajdona: tanya.
Ki az örökös?
Valamint hol kezdjem az utánajárást?
Ugyanis semmiféle értesítést nem kaptam a halálesetről. A mai napon tudtam meg.
Annyit még megjegyeznék, hogy nem édesapám, de még gyermekkoromban (kisgyermekkoromban nevére vett) tehát tulajdonképpen édesapaként nevelt, egészen a válás idejéig.
Válaszukat várom tisztelettel:
S. B.
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Javaslom, hogy forduljon egy közjegyzőhöz, aki Önnek
nagyon sokat tud segíteni. Ő meg tudja mondani, hogy melyik közjegyző
folytatta le a hagyatéki tárgyalást, ha már volt, ha még nem akkor azt
fogja tudni megmondani, hogy kinél lesz, és egyéb jogi ügyekben is
segíteni tud.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Hédi
- ocsai@citromail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 01. szerda
- 21:26:15
Tisztelt ügyvéd úr/ hölgy
Az édesapán meghalt 2005. nov.-ben, az édesanyám 2006.06-ban. mi 3-an vagyunk testvérek, de a kapcsolatot én és az idősebbik nővérem nem nagyon tartotta a szüleinkkel, a nagyrészt kisebbik nővérem miatt. ez egy hosszú tört.
de sajnos az édesapámat, is és az édesanyámat is én temettem el, az a nővérünk aki tartotta velük a kapcsolatot még csak a temetésre sem jött el.
mivel az apukánk már előző év novemberében meghalt, ugye hagyatékot kellet volna indítani de az anyukánk a kedvenc kislányával ezt nem tette meg. miután ez év juniusában meghal az anyukám a testvéremet értesítették, és ő közölte ebbe Ő nem kompetens, és minket hivatott fel az önkormányzattol, hogy a temetést intézzük és persze fizessük. ezt én mint jó érzésű ember mind elintéztem tisztességel, még a hagyatékot is elindítottam, mindkettőt, de mivel a hagyatékon tartozás is volt tak.szöv. hitel és közüzemi számlák ezért én felajánlottam a testvéremnek adjuk el az ingatlant, és az összes tartozás levonása után, és a temetési számlák levonása után, amik ugye az én nevemre szólnak a fennmaradó pénzt 3 egyenlő részre elosszuk. Ehhez én fogadtam ügyvédet azért mert ez a testvérünk össze vissza beszélt már a hagyatéki tárgyaláson is és ugy voltam vele amit ügyvéd előtt leír azt már muszály lesz neki betartani.
töbszöri huza vonára a testvérem ésd az ügyvédem által irt levélre végre beleegyezett, hogy ez igy neki is jó lesz.
Első fő kérdésem az amikor az ügyvédi letétbe került az örökség ára amiből az ügyvéd kifizette az összes tartozást, és aki rendelkeztem a temetési számlákkal miért nem vehettem ezt az összeget fel?? mert ugyan is közbe a testvérem közölte mivel én kaptam a lakóhelyem szerinti önkormányzattol temetési segélyt ennek az 1/3ra is igényt tart. Most ott tartunk, hogy 15000,-ft-on vitázunk, mert én azt mondtam a megmaradt összeget osszuk el és amit Ő vitat birósági uton hajtsa be rajtam. Mivel ugy érzem amennyit én utána jártam, telefonáltam, stb, stb ezen felül az ingatlanból mindent elvitt, még a szüleink ruháját is ennyi nekem is jár.
Tehát a fő kérdésem miért nem kaphattam meg a temetési számlák ellenértékét amikor a számlák kifizetése megtörtént, és miért nem lehet ugy elosztani a pénzt 3 egyenlő részletbe ahogy először megállapodtunk, és utána menjen bíróságra, mert az én ügyvédem akivel már többször össze vesztem mert szerintem az adásvételnél is megtévesztően járt el felénk, mert minden információt nem hitelesen közvetitett felénk amit a testvérem mondott, azt állítja a vitatott temetési segélyt ő levonja és bírósági letétbe helyezi és csak a fennmaradó összeget ossza el, de ezt én igy nem akarom. ezen huzavonázunk mostmár jó ideje, és amit többszáz ezer Ft-ot kifizettem ugye még azt sem kaptam meg. Tudom kicsit zavaros az egész de azért előre is köszönöm válaszukat . Tisztelettel. Hédi
Válasz:
Tisztelt Kérdező! Egy ügyvédnek kötelessége a letétbe helyezett
összeggel elszámolni, és nagyon körültekintően eljárni a felhasználása
során.
Kedves kérdező! Önnek lehetősége volt arra, hogy hagyatéki hitelőzi
igényét (temetés költségeit) bejelentse a hagyatéki tárgyaláson.
Amennyiben Ön kapott temetési segélyt, akkor ezt az összeget a temetési
költségekből le kell vonni, hiszen ezt nem Ön fizette.
Ön a hagyatéki eljárás egyes lépései tekintetében is tévedésben van. A
hagyatéki eljárás nem kérelemre indul, eltusolni nagyon nehéz, ahhoz a
halottat is el kell rejteni.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
- Cegus
- cegus@freemail.hu
- Állapot: Megválaszolva
- 2006. november 01. szerda
- 12:58:28
Tisztelt Szakértő!
Mi történik az elidegenítési tilalom alatt álló ingatlannal a tulajdonos halála esetén? Örökölhető-e ez az ingatlan és ha igen milyen feltételekkel?
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Természetesen ö9rökölhető, de az örökösnek a hagyaték erejéig helyt kell
állni a tartozásokért.
Tisztelettel: Dr. Máté Ildikó
-